Elindult a Szent Korona Televízió! (Bemutatkozó adás és beszélgetés augusztus 20-a kapcsán)
Augusztus 20-án útjára indult a Szent Korona Televízió. Dr. Varga Tibor, Jámbor Márk és Turner Gábor, a három alapító beszélget az új TV-ről, a média világáról. A második, hosszabb felvételben augusztus 20-a, Szent István, államiságunk kerül boncolgatásra. (Műsoridő: 8 és 50 perc)
Bemutatkozó adás (8 perc):
Hosszabb lélegzetű, közel 50 perces beszélgetés Augusztus 20-a és államiságunk kapcsán:
Bemutatkozás
Elsőként dr. Varga Tibor jogtörténész vetette fel a gondolatot, hogy mintegy hiánypótlásként létrehozzuk a Szent Korona Televíziót is, a Szent Korona Rádióval együttműködve, annak struktúráját követve, mégis független médiumként. Az idelátogatók többsége már ismeri azt az oldalt, ami rádió és hírportál is egyben. Reméljük a TV-nk is olyan népszerűségnek örvend hamarosan.
Az Úrnak 2009. évében indultunk, hiányos felszereléssel, nulla anyagi támogatással, kevés műsorral, de annál több hittel és bizalommal, hogy a nemzet asztalára ezzel a kezdeményezéssel valami értékeset tehessünk le.
Feltett szándékunk, hogy a fősodrú médiát valamelyest ellensúlyozni tudjuk. Szeretnénk szórakoztatni, tanítani, ismeretanyagokat átadni, de leginkább felnyitni a még alvók szemét.
Próbáljuk minél szélesebb érdeklődési kör igényeit kielégíteni. Fiatalos, lendületes és mégis értékes műsorokat szeretnénk nyújtani. Rövid adásokat fogunk készíteni, legfeljebb 15 perceseket, kivéve ha vágatlan előadást, sajtóklubot, beszédet teszünk közzé, így megéri elindítani az összes műsorunkat. Tudjuk, hogy a legtöbb embernek nincs ideje interneten televíziót nézni, így minden műsornál feltüntetjük a műsoridőt, hogy a néző dönthesse el, hogy lesz-e ideje végignézni az adott műsort, vagy későbbre halassza azt a hosszúsága miatt.
Folyamatos adatfolyamot (ún. streamet) nem tudunk állandóan biztosítani, azonban élő bejelentkezéseknél erre is sor fog kerülni, amiket jó előre majd meghirdetünk.
A feladat adott. Bármiféle segítséget, támogatást, kritikát várunk az info_KUKAC_szentkoronatv.hu elektronikus címre. Szintén várunk műsorötleteket, konkrét megvalósítással tervvel együtt.
Támogatásról bővebben a Támogatás menüpontban olvashat.
Szent Korona TV
Kövess minket Twitteren!
Örülök neki, és gratulálok a Szent Korona Televízió létrejöttéhez.
Sok sikert kívánok az adásokhoz!
Adjon az Isten!
Kedves nemzettestvéreim!
Hálás feladatra vállalkoztatok!
Mindenható Drága Istenem segítsen benneteket!
Szebb Jövőt!
Szabó József
Veszprém-Gyulafirátot
http://www.hitvallasom.hu
Erőt Kitartást és sok Támogatót és a Jóisten Áldását kívánom,Nagy Szeretettel -a mai Szentendrei TÖRTÉNELMI NAPON-Remélem erről is lesz adás.Halassy Csaba
Áldás,az öregŐsten hozott mindnyájunkat !
Tudom hogy ez lesz a Mi "világító katulánk",és remélem hogy nemsokára országos és földi sugárzású lesz,sok hittel,erővel és anyagiakkal !
úgy legyen !
Itt volt az idő, sőt eljött az rég. Sok sikert kívánok hozzá és áldást rá. Remélem hamarosan 24 órásra bővítik az adás időt, mert téma akad bőven. Szebb Jövőt!
Gratulálok! Reméljük ez az internetes TV hosszabb életű lesz mint már jó pár próbálkozás ezelőtt. Mindenesetre tényleg ígéretes eddig.
Én is örülök, hogy van ilyen is. Sok sikert és egészséget kívánok munkátokhoz!