Az Aranyembertől Atilláig 2009

Március 21-én három hagyományőrző, Csepin Péter, Bencze István valamint Zsolnai Gábor repülőre szállt, hogy Kazahsztánból mintegy fél év alatt hazalovagoljanak a Kárpát-medencébe. (Műsoridő: 6 perc)

A Kazak újév napján indultak útnak az Almaty melletti Essyk városából, a Szkíta Aranyember kurgánjától. Itt hantolták el közel két és fél évezrede azt a fiatal aranyba öltöztetett szkíta herceget, aki a mai Kazaksztán nemzeti jelképe.

Az útvonal Kazaksztánból a Tien-san hegység lábaitól indulva öt sivatagon keresztül vezetett Oroszországig, Ukrajnán majd Románián keresztül a Kárpát koszorúig. Szeptember folyamán érkeztek meg Magyarországra 7000 km megtétele után, az Eger melletti szajlai kurgánhoz, a magyar néphit szerinti Attila sírhoz, onnan pedig Várpalotára, hiszen a Bakonyi Poroszkálóknak ez a főhadiszállása, s 2009-ben lesz 450 éve, hogy Thúry György lett a palotai vár kapitánya.


És mindez a hosszú út miért volt?

A kazak szájhagyomány szerint Attila kardjára a „Tedd azt, ami ősi!" felirat volt róva.

"Őseink földjéről indulva, őseink földjére érkeztünk a Kárpát medencébe, mely terület, ha innen nézzük keletvég, ha onnan nézzük nyugatvég.
Történelmünk, népi és lovas kultúránk gyökerei messzi keletre nyúlnak vissza, törzse, ágai azonban már a Kárpát medencében terebélyesedtek fává. Gyümölcsét is itt hozza, melynek zamatán azonban még mindig érezni lehet a keleti nap forró hevét és a pusztai szél illatát."

Szent Korona TV